Láncfűrésszel estek neki a Balaton jegének - Majdnem nagy baj lett belőle

InfoRádió
2017. január 29. 14:01
Balatonlellén láncfűrésszel vágtak jégkörhintát a befagyott tóba.

Balatonlellén újra beindult a jégkörhinta. A BL Yacht Klub előtti jégfelületen az egy héttel ezelőtti siker után ismét előkerültek a láncfűrészek. A résztvevők alig várták, hogy felszállhassanak a motorcsónak meghajtású, körhintára, ami valójában egy 5 tonnás jégtömb volt.

Csupa erőember vállalt segítő szerepet a jégkörhinta kialakításában. A mások mellett Bárdosi Sándor birkózót, Nagy Ákos súlyemelőt vagy a Rock Rádiós Bűdi Szilárdot is magában foglaló csapat még így is bő egy órán át dolgozott a láncfűrészekkel, mire elkészült a körszínpad. Tóth Balázs, a BL Yacht Klub vezetője azt mondta: egy hete finn minta alapján saját szórakoztatásukra valósították meg az első körhintát, aminek akkora sikere volt, hogy úgy döntöttek megismétlik a mutatványt, hiszen kellően fogékonyak az őrültségekre.

Mire a színpad elkészült, több százan állták körbe a léket, hogy felszállhassanak a nem éppen csigalassúsággal köröző jéghintára, amit egy csónakmotorral hajtottak meg. Az 5 tonnás tömb egy ideig állta a felszállók súlyát, aztán amikor már vagy százan álltak rajta, kissé süllyedni kezdett, így a műsorvezető McMenemy Márk a „Titanic” gyors elhagyására szólította fel a vendégsereget - írja a Sonline, ahol fotókat is láthat.

Így legalább az is kiderült, hogy a jégszínpad biztonságosan mintegy 50 ember súlyát bírja.