A csaknem teljes csontvázat a lopás helyétől néhány kilométerre találták meg. Az illetékeseket az egyik tolvaj vezette nyomra.
A jégkorszakból származó lelet egyedülálló: szinte az egész tetem egyben került a felszínre, megvan a feje, teste, a farka, de csak két lába.
A gyapjas orrszarvút júniusban találták, s szeptemberben Cserszkijbe, a legközelebbi településre vitték, ahol egy vállalkozó raktárában helyezték el, de még aznap éjszaka eltűnt. Akkor a rendőrség úgy sejtette, azért lopták el, mert vevő jelentkezett rá.
Már 1990-ben is eltűnt a jakutföldi mamutmúzeumból egy ilyen őslény csontváza. Akkor szerencsére egy gazdag vállalkozó vette meg a leletet a tolvajoktól, és visszaadta a múzeumnak.
A gyapjas orrszarvú a jégkorszakban élt. Méreteit és erejét tekintve a mamuthoz hasonlítható, súlya három tonna körül volt. Mind a hímek, mind a nőstények homlok- és orrcsontjának megvastagodott részén hatalmas szarvak ültek, amelyek közül az elülső átmérője elérhette a 25 centimétert, s akár 1,3 méter hosszú és 15 kilogramm körüli súlyú is lehetett.