Aki nem váltja vissza az üveget, a pokolra kerül - mondja a Vatikán

Infostart
2008. március 10. 10:09
Az örökkévalóságig senyvedhet a pokolban az, aki nem ügyel a szelektív hulladékgyűjtésre, és nem próbálja meg az újrahasznosítható anyagokat ismét felhasználni - állítja a Vatikán. A szentszék összeállítottak napjaink fő bűneinek listáját.

A listát, amelyen szerepel a környezetszennyezés is, Gianfranco Girotti püspök, az Apostoli Penitenciária, azaz a szentszéki bíróság régense és a pápa egyik legfőbb bizalmasa hirdette ki.

A hét főbűnnek, azaz a kevélységnek, a fösvénységnek, a bujaságnak, az irigységnek, a torkosságnak, a haragnak és a jóra való restségnek sokkal inkább egyéni dimenziói vannak - számolt be a püspök a Vatikán hivatalos lapjában, az Osservatore Romano-ban.

A most kihirdetettekből azonban az emberek rájöhetnek, hogy cselekedeteiknek másokra nézve is van hatása. A püspök szerint ezek sokkal komolyabbak, mint a bocsánatos bűnök.

A most felsoroltak között szerepel a génmódosítás, az embereken végzett kísérletek, a környezetszennyezés, valamint az erőszak is.