A kutatók feltételezései szerint a gyógyszer, amelyet eredetileg azért fejlesztettek ki, hogy javítsák a merevedési nehézségekkel küzdő férfiak szervezetében a vér áramlását, segíthet a nagy magasságban repülő vadászpilóták teljesítményének növelésében is.
A légierő egyik nyugalmazott tábornoka által előterjesztendő javaslat azon a kutatáson alapul, amelyet izraeli tudósok végeztek hegymászók körében a tanzániai Kilimandzsárón - számolt be a Bamahaneh katonai hetilap.
Az a kutatás megállapította, hogy a Viagra egy származékát - a cialiszt - szedő hegymászók nagy magasságban, kevésbé fáradékonyak, és kevésbé hat rájuk az oxigénmennyiség csökkenése, így kevésbé szédülnek.
"A kísérlet azt bizonyította, hogy a tüdő vérnyomása nagyobb a Viagra-származékkal kezelt alanyoknál azokhoz képest, akik nem kaptak ilyen szert" - mondta a kutatást vezető Jehezkél Ken orvos, tartalékos ezredes, a jeruzsálemi Hercog kórház igazgatója.
A vizsgálat eredményeit az izraeli légierő egy hamarosan sorra kerülő katonaorvosi kollokviumán mutatják be - írta a hetilap.
Az izraeli légierő pilótáinak többször kellett már megerőltető feladatot végrehajtaniuk - ilyen volt például az 1981-es akció, amelynek során megsemmisítették az Irakban épülő osiraki kutatóreaktort. A nyolc F16-os vadászbombázót hat F15-ös taktikai vadászgép kísérte a küldetésre; a gépek 1100 kilométer magasan repültek át Jordánia, Szaúd-Arábia és iraki terület felett.
Egyes jelentések szerint a gépek olyan alakzatban és egymáshoz annyira közel repültek, hogy a radaron egyetlen hatalmas utasszállítónak tűntek volna.