Kitiltották a kecskéket a tengeralattjárókról

InfoRádió / MTI
2008. február 7. 19:40
Többé nem tengeralattjáróznak kecskék a brit haditengerészet kötelékében - így döntött az állatok védelmében a védelmi miniszter.

A kecskék eddig sem teljesítettek szolgálatot a tengeralattjárókon, de nagy szolgálatot tettek a hirtelen nyomásváltozás hatásának tesztelése során. Mivel a kecske szervezete élettanilag eléggé hasonló az emberéhez, ezért kísérleteztek velük.

Bezárták őket egy légmentesen zárt kamrába, amelyben a nyomást drasztikusan változtatták egy tengeralattjáró túl gyors felmerülésének körülményeit imitálva. Minderre vészhelyzet esetén lehet szükség, amikor is a legénységnek mihamarabb el kell hagynia a járművet a hirtelen nyomáskülönbség pedig keszonbetegséget, légembóliát okozhat.

2000 és 2006 között hat kecske pusztult el a tesztekben, további 122-őt pedig vágóhídra kellett küldeni.

Derek Twigg brit védelmi miniszter most közölte, hogy több próbára nincs szükség, a kecskéket nem hiába áldozták fel, igen értékes biztonsági tudnivalókhoz jutottak közreműködésükkel.

A kísérleteket egyébként már tavaly márciusban felfüggesztették.