Egy volt konzervatív pénzügyminiszter lányaként az egyik legbefolyásosabb brit tévés séf, népszerű szakácskönyvek szerzője, Nigella Lawson pontosan tudja, mit jelent gazdag és híres ember gyerekeként felnőni.
Ezért úgy döntött, hogy a gyerekeinek a maguk erejéből kell mindent elérniük - nem kapnak tehát egy fillért sem a 110 millió fontos vagyonból, amelyet férjével, a marketing guru Charles Saatchival közösen birtokol.
A döntésével azonban a férje nem ért egyet, s ez nem kevés vitához vezet kettejük között - ismerte be a 48 éves Lawson.
A 64 éves Saatchinak egy 12 éves lánya van az első házasságából, Lawsonnak pedig egy 13 éves lánya és egy 11 éves fia előző férjétől, a néhai John Diamond újságírótól.
Ki kapja akkor a vagyont?
Amikor Lawsont megkérdezte a My Weekly című hetilap újságírója, mire neveli a gyerekeit, így válaszolt: "Arra tanítom őket, hogy az embernek dolgoznia kell, ha pénzt akar keresni. Szentül elhatároztam, hogy a gyerekeimnek nem garantálom az anyagi biztonságot, mert az embereket tönkreteszi, ha nem tanulnak meg pénzt keresni."
Azt azonban nem árulta el, kire hagyja majd a vagyonát, ha nem a gyerekeire. Az azonban tény, hogy sokat segít különböző, rákbetegekkel foglalkozó jótékonysági szervezeteknek, mióta az édesanyja, a nővére és az első férje is ilyen betegségben halt meg.
Lawson szakácskönyveiből már több mint hárommillió példányt adtak el, legújabb tévéshow-ját, a Nigella Expresst pedig minden alkalommal 3,2 millió néző követi figyelemmel.
A többi sztárszakáccsal - Jamie Oliverrel és Gordon Ramsay-vel - ellentétben nem egy étterem konyhájában tanult meg főzni: Oxfordban járt egyetemre, és 26 éves korában már a Sunday Times szerkesztője volt. Apja, Nigel Lawson Margaret Thatcher pénzügyminisztere volt, jelenlegi férje pedig az egyik leggazdagabb ember Nagy-Britanniában.