Nem is indulhat az iskolák által odaítélt díjért a Három sumák kőműves című mese, mert főhősei - a malacok - "kulturális problémákat" okozhatnak - érveltek a zsűritagok.
Az angol eredetiben Three Little Cowboy Builders szerzője, Ann Curtis megdöbbenéssel hallotta, hogy rasszizmussal vádolják, mert malacokat választott főhősnek - márpedig ez a Bett Award zsűrije szerint sértheti az indiai szubkontinensről származó muzulmán közösséget.
A politikailag korrekt bírálótestület szerint a történet bántó lehet kőművesek számára is, a köznyelvben ugyanis a "cowboy builder" olyan mesterembert jelent, aki gátlástalanul átvágja a hozzá nem értő megrendelőket, gyakran magányos, idős embereket.
A zsűri szerint a mese azt a benyomást kelti, hogy minden kőműves sumák disznó, és úgy építi meg a házat, hogy azt "el lehet fújni". A mese szerzője szerint azonban a bírák a rasszizmus megfékezése helyett inkább rossz érzéseket keltenek.
De mi lesz Orwellel?
Kérdés, azt jelenti-e mindez, hogy az iskolákban tilos lesz George Orwell Állatfarm című művét oktatni? Az ilyen hagyományos történetek betiltása nem tágítja, hanem szűkíti a gyerekek horizontját - érvelt Ann Curtis.
Azonban kiállt a zsűri mellett. A szervezet szóvivője szerint a mese azért nem indulhat a versenyben, mert több "minőségi szabványnak" sem felelt meg-.
A történet élénk vitát váltott ki a The Times honlapján, ahol különösen két brit muzulmán hozzászólása kapott pozitív visszajelzéseket. Õk azt írták, nem tartják sértőnek a mesét, nem ők tiltják be egyes helyeken a "karácsony" szó használatát, és nem kérnek a zsűri "figyelmességéből" - ami egyébként szerintük is többet árt, mint használ. Egyikük még azt is elárulta: a muzulmán gyerekek ugyanúgy szeretik Peppa, a malac figuráját, mint a más vallásúk.