"Nagyobb volt a daganat, mint a beteg"

Infostart
2008. január 11. 05:00
Kínai orvosok eltávolították a világ legnagyobb daganatát egy asszony hátsó feléről. A tumor 45 kilót nyomot - többet, mint a beteg.

Két sebészcsoport végezte el a műtétet a 36 éves asszonyon a kantoni kórházban; több mint nyolc órán keresztül dolgoztak a majdnem másfél méteres daganat eltávolításán.

"Két részre osztottuk a sebészeket: az egyik a derék, a másik a jobb alsó lábszár felül kezdett vágni, aztán középen találkoztak" - számolt be a műtétről Huang Kuang-hsziang.

"Ez volt a legnagyobb daganat, amelyet valaha láttunk" - tette hozzá a vezető sebész, aki elmondta, hogy ezzel nincsenek egyedül: orvosi jelentések szerint a világon sehol nem találkoztak az orvosok ennél nagyobb daganattal, amelyet neurofibromatózis okozott.

Ez a betegség az idegrendszer egy genetikai rendellenessége, amely elsősorban a fejlődésért és a növekedésért felelős idegsejteket támadja meg.

A daganat 12 éves korában kezdett nőni Ahui farának jobb oldalán. "Először csak akkora volt, mint egy tojás, ezt a helyi kórházban levették. Tíz évvel később azonban egy újabb tumor kezdett el őrült sebességgel nőni ugyanazon a helyen" - mesélte az asszony.

A hatalmas tumor miatt az asszony két éve nem tudott fürdeni, és képtelen volt felkelni az ágyából. A nővérének fel kellett adnia az állását, hogy ápolni tudja.

Ahui a neurofibromatózist az édesanyjától örökölte, aki 1990-ben halt meg.