Richard Brunstrom tavaly formálisan is azt javasolta a brit belügyminisztériumnak, hogy legalizálja a kemény kábítószereket, többek között a heroint és a kokaint. A kormányzat nemet mondott, a főrendőr azonban nem adja fel: a BBC rádió 4-es csatornájának nyilatkozva megismételte, hogy a tilalom nem működik. "Csak arra jó, hogy milliárdokat keressenek vele a bűnszövetkezetek."
Brunstrom szerint az illegalitásba száműzött kábítószerek legalizálása elkerülhetetlen, és szerinte erre legkésőbb tíz éven belül sor is kerül majd.
Kifejtette azt is, hogy néhány betiltott kábítószer kevésbé veszélyes, mint a mindennap használt gyógyszerek, például az aszpirin. "Az extasy rendkívül biztonságos szer - kevésbé veszélyes az aszpirinnál, a dohánynál és az alkoholnál, pedig ezek mindegyike szabadon hozzáférhető."
A belügyi tárca adatai szerint 1996 óta 200-nál többen haltak meg extasy fogyasztása miatt, a British Medical Journal tavalyi cikke szerint pedig minden kétezredik első kábítószer fogyasztó halálos veszélyben van a szer miatt.
"Az extasy figyelmeztetés nélkül képes gyilkolni, és gyilkol is - nincs biztonságos adag" - zárta ki ismét a szer legalizálását a belügyminisztérium szóvivője.
A kábítószerekkel kapcsolatos véleménye miatt sokan követelik az illetékesektől Brunstrom elbocsátását. Tavaly háromezernél többen írták alá azt a petíciót, amely az eltávolítását követeli az észak-walesi rendőrség éléről.