A közvélemény-kutatásban azok a rabok vettek részt, akik márciusig szabadultak. Kiderült, hogy azoknak a 70 százaléka, akik nem magánzárkában töltötték le a büntetésüket, úgy érezte: túl kevés a hely egy-egy ember számára a cellákban; a magáncelláról viszont csak a válaszadók 44 százaléka mondta azt, hogy túl kicsi.
A megkérdezettek több mint fele szerint pocsék a kaja a börtönökben, ráadásul túl korán - öt órakor - adják a vacsorát. Ha választhatnának, akkor a rabok kétharmada több kenyeret kérne, ahelyett, hogy a rizs- vagy tésztaadagot emeltetné.
A szabadult rabok szerint a függőlegesen csíkos, szürkés színű rabruha nem elég divatos; minden másodiknak a ruha színe nem tetszik, 44 százalékuk szerint pedig a fazonja csúnya.
Tavaly év végén 81300 ember volt börtönben Japán 127 millió lakosa közül. Az ENSZ illetékes bizottsága idei jelentésében megállapította, hogy a japán börtönök túlzsúfoltak, és a rabok számára nem biztosítják a megfelelő egészségügyi ellátást sem.
Az Amnesty International japán tagozatának főtitkára, Teranaka Makoto szerint a börtönök azért túlzsúfoltak a szigetországban, mert egyre hosszabbak a büntetések. Rendszeresek a jogsértések is, tette hozzá. "Drasztikus lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az emberi jogi helyzet megváltozzon a börtönökben" - vélekedett Teranaka.