Tony Blair meggyőződést váltott

Infostart
2007. december 23. 11:07
Áttért a katolikus hitre Tony Blair. A nyáron távozott brit kormányfő a hétvégén tért át a katolikus hitre, s ezzel nincs egyedül: ma már több hívője van a katolikus egyháznak Nagy-Britanniában, mint az anglikánnak.

Tony Blair felesége és négy gyermeke jelenlétében, a westminsteri apátságban tért át a katolikus hitre. Az egykori brit kormányfő döntését üdvözölte a Vatikán, sok katolikus azonban már nem ilyen lelkes. Megkérdőjelezik ugyanis, hogyan férhetnek össze a hitével egykori döntései.

Blair még hivatali idejében alaposan feldühítette a katolikus egyház híveit azzal, hogy legalizálta a homoszexuálisok élettársi kapcsolatát és lehetővé tette, hogy gyermeket fogadjanak örökbe. Ráadásul nyíltan támogatta az őssejt-kutatásokat, azt viszont nem, hogy rövidítsék le azt az időtartamot, amíg még elvégezhető az abortusz. A Vatikán élesen bírálta az iraki háborút is, amelynek egyik főszereplője volt a brit kormányfő.

Blair áttérésének hétvégéjén derült ki az is, hogy ma már a katolikus egyház híveinek száma meghaladja Nagy-Britanniában az anglikánokét. Négy évszázados dominancia után így az anglikán egyház elveszítette vezető szerepét a szigetországban.

A statisztika azt mutatja, hogy az anglikán egyház vasárnapi istentiszteletein résztvevők száma 2000 óta 20 százalékkal csökkent. A szigetország 37 ezer templomában a miséken átlagosan 861 ezer, az anglikán istentiszteleteken 852 ezer ember vett részt az idén.

A katolikus egyház befolyásának növekedése a kelet-európai és afrikai bevándorlók számának növekedésével magyarázható. Változnak a templomba járási szokások is, egyre többen vesznek részt a hétköznapokon is az istentiszteleteken, és nő az ünnepi alkalmakkor - elsősorban karácsonykor - templomba járók száma.