Azt mindenki tudja, hogy a kő kicsorbítja az ollót, az olló elvágja a papírt, és a papír eltakarja a követ - van azonban a játéknak egy olyan pszichológiai eleme is, amire a legtöbben nem gondolnak, amikor íly módon akarnak eldönteni egy vitát.
A New Scientist című lap munkatársai találták meg a biztos tippet: ha valaki nyerni akar, akkor először az ollót kell választania! Méghozzá azért, mert a többség a követ kedveli leginkább - tehát a papírt választja, mert azt hiszi, hogy a másik is a követ favorizálja majd.
Vagyis az, aki az ollót választja, nagy eséllyel azonnal megnyeri a versenyt.
Tízmillió fontot hozott egyetlen menet
Ennek a stratégiának a helyessége egyébként egy alkalommal már bevált - és tízmillió fontos üzletet hozott a Christie's árverési háznak 2005-ben.
Történt, hogy egy japán műgyűjtő nem tudta eldönteni, melyik aukciós házon keresztül adja el egy impresszionista festményét: a Christie's vagy a rivális Sotheby's legyen-e a nyerő? Megkérte hát a két cég egy-egy képviselőjét, döntsenek a kés-papír-olló játékkal.
A Christie's vezetői összedugták a fejüket az alkalmazottakkal, hogy eldöntsék, milyen stratégiát vessenek be a játékban - és az igazgató 11 éves lányainak a tanácsára kezdő "tétként" az ollót választották.
A kislányok, akik a játék lelkes hívei, elmagyarázták a felnőtteknek, hogy "mindenki azt hiszi, a másik a kővel kezdi". A Sotheby's játékosára mindenesetre ez igaz volt - így elveszítette a párbajt, és az üzletet is.
Van egyébként más nyerő stratégia is a New Scientist szerint. "Lehet próbálkozni dupla blöffel is; közölje előre, mit fog választani - és tényleg válassza azt! Senki sem fogja elhinni, hogy igazat mond" - szól az egyik jó tanács.