Sammy Gitau Nairobi egyik nyomornegyedében nőtt fel, és 13 éves kora óta ő tartotta el a családját, miután egy banda tagjai meggyilkolták az édesapját.
A fiú abból élt, amiből tudott: drogot árult és lopott, de a kábítószer egyszer majdnem a halálát okozta. Amikor visszatért a túladagolás miatt beállt kómából, elhatározta, hogy megváltoztatja az életét.
Tíz évig tartott, mire megvalósította az álmát
Egy szemétkukában turkálva talált rá a Manchesteri Egyetem prospektusára, és attól kezdve az volt a célja, hogy továbbtanuljon. Álma megvalósítása közel tíz évig tartott.
Beindított egy projectet a nyomortelepen élő gyerekek megsegítésére, és így figyeltek fel rá az EU kenyai képviselői. A külföldiek segítettek neki abban, hogy beadja a jelentkezését a Manchesteri Egyetem Környezetvédelmi és Fejlesztési karára.
Úgy lett posztgraduális diák, hogy a középiskolát sem végezte el
Csütörtökön Sammy megkapta a hírt arról, hogy sikerült megvédeni kisdoktori disszertációját, vagyis megkapta az angol nyelvterületen MA-nek nevezett fokozatot.
"Fantasztikus érzés. Ilyenkor az ember visszaemlékszik a nehéz időkre, de ami még fontosabb, rájön, hogy sikeres lehet, mégha olyan helyről is jön, ahonnan az emberek semmi jóra nem számítanak" - mondta a BBC-nek.
Pete Mann, Sammy programvezetője azt mondta: nem emlékszik rá, hogy valaha is felvettek volna diákot középiskolai végzettség nélkül. Gitaunak azonban megvolt az az előnye, hogy a gyakorlatból ismerte azt, amit mások csak elméletből.
Az általa vezetett fejlesztési project 20 ezer gyereknek próbált meg segíteni abban, hogy kivergődjön a szegénységből. Az egyetem Sammy gyakorlati ismeretei miatt vállalta az oktatását.
Akadályok sora állta útját: se pénze, se vízuma
A következő akadály az volt, hogy Gitaunak pénzt kellett találnia a kollégiumra, és meg kellett küzdenie a brit bevándorlási hivatallal, amely iskolai végzettség hiányában nem akarta beengedni a szigetországba.
Sammy azonban bíróságra vitte az ügyet, és hét hónap elteltével a javára döntöttek.
A fiatalember elmondta: sokan segítették, de nem sokra ment volna a jóindulattal, ha nem tölti ideje nagy részét könyvei társaságában.