Fához kötözve élték túl a gyermekek a katasztrófát

Infostart
2007. november 20. 20:00
Már háromezernél is több holttestet találtak Bangladesben a Szidr ciklon pusztítása után, de az áldozatok száma ennek többszöröse is lehet. Több millió embernek azonnali segítségre lenne szüksége.

A helyiek szavai szerint "száz démon módjára" csapott le a partokra csütörtökön a trópusi vihar. A Banglades egyik folyami szigetén élők a francia hírügynökségnek beszámoltak arról is, hogyan sikerült két gyereket megmenteni.

Zabbar Mia egy pálmafához kötözte 13 és 5 éves gyermekeit, akik így túlélték a vihar pusztítását. A szigeten élő mintegy 70 fiatal közül kevesen voltak ilyen szerencsések.

Mohammad Mainuddin például feleségét, két fiát és két unokatestvérét is elveszítette.

"Az egyik fiam holtteste egy fán lógott, a másik még mindig nem került elő. Valószínűleg a tenger sodorta magával" - mondta a megtört családfő.

Az életben maradtak most minden erejükkel a túlélésre törekszenek, amíg meg nem érkezik a segítség, amire nagy szükségük van, hiszen otthonaik elpusztultak, a vihar levonulása óta nem jutottak táplálékhoz, kútjuk pedig sós vízzel szennyeződött.

Jelentős a járványveszély is, oszlóban lévő emberi és állati tetemek hevernek sokfelé.

A hadsereg, az ENSZ és a jótékonysági szervezetek mindent megtesznek a segélyszállítmányok célba juttatása érdekében, de sok, katasztrófa sújtotta területet még nem tudtak megközelíteni.