Nem csak a rajongók, de a szórakoztatóipar működtetői is feszült figyelemmel követték a Radiohead kísérletét, melynek során az együttes mindenki számára elérhetővé tette új lemezét, csupán annyit kérve, hogy akik letöltik, annyit fizessenek érte, amennyit gondolnak.
A ComScore piackutató most nyilvánosságra hozta az eredményeket, melyek meglehetősen vegyesek lettek. Kiderült ugyanis, hogy október 10-től (ekkor jelent meg az "In Rainbows") a letöltők kétharmada egy fillért sem fizetett a lemezért.
Azok, akik fizettek, átlagosan 6 dollárt (körülbelül ezer forintot) áldoztak a lemezre. Ez az összeg az Egyesült Államokban némileg magasabb, 8 dollár (1400 forint) volt.
A teljes eladási adatokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, ám nyilván ezeke a számok is elegendő információt jelentenek a szórakoztatóiparban dolgozók számára.
Elsősorban a független filmeseket érdekelheti a végeredmény, hiszen ők már egy ideje tervezik, hogy hasonló stratégiát követve az interneten keresztül forgalmaznák filmjeiket.