"Itt születtem, és nem bírnám végignézni, ahogy tönkreteszik a falut" - ezzel magyarázta a 71 éves Isobel Waterhouse, miért nem hajlandó egyenként félmillió fontért eladni azt a négy villát, amelyet a devoni East Portlemouth-ban örökölt.
A tengerparti falucska valósággal vonzza a gazdag hírességeket, Isobel azonban hajthatatlan. Egész életét a mindössze negyven házból álló településen élte le - az épületek háromnegyede azonban mára már "betolakodók" tulajdonába került. Õk csak nyaranta látogatnak ide, a falucska így az év nagy részében szinte teljesen kihalt.
Emiatt már bezárták az iskolát, és bolt sem működik a faluban. Isobel szerint a nyaralótulajdonosok tönkreteszik a falusi életmódot, és miattuk emelkednek az égig az árak. "A helyiek már nem engedhetik meg maguknak, hogy házat vegyenek a faluban, ezért elköltöznek. Az öregek pedig emiatt nem láthatják felnőni az unokáikat" - panaszkodott az idős asszony, aki egyébként soha nem ment férjhez, gyermeke sincs.
Megoldásként létrehozott egy céget, amely szinte ingyen adja bérbe a négy épületet a helybélieknek. Az egyik bérlőnek, Tristan Stone hajóácsnak a családja már 75 éve él a faluban - ő havi 300 fontot (108 ezer forintot) fizet a házért.
"Az enyémmel szemben lévő házat most adták el ötmillió fontért (1,8 milliárd forintért). Olyan magasak az árak, hogy másképpen nem vehetnék, vagy bérelhetnék házat East Portlemouth-ban" - állítja a hálás férfi.
Az idős hölgynek a községi tanács elnöke is hálás. "Isobel egyedül megmentette a közösséget és a falu jövőjét" - jelentette ki Lindsey Lindley.