A legtöbb kisgyermek természetéből adódóan hajlamos a fizikai erőszakra - állítja Richard Tremblay neves gyermekpszichológus, a Montreali Egyetem professzora. Az agresszivitás csúcsát 18-42 hónapos koruk között éri el - ha tehát a szülők ebben az időszakban nem fékezik meg őket, akkor felnőtt korukban is erőszakosak lesznek.
Tudományos bizonyíték is van arra, hogy a kontrollálatlan kisgyermekkori erőszak közvetlen kapcsolatban van a felnőttkori bűnelkövetéssel és kábítószer-fogyasztással - figyelmeztetett a professzor, aki kutatási eredményeiről kedden számolt be a Royal Society londoni ülésén.
Tremblay szerint genetikai és környezeti tényezőktől függ, megtanulja-e a kisgyermek azt, hogyan ne legyen erőszakos. Kutatások például kimutatták, hogy azok a nők, akik a terhesség alatt is dohányoznak, kevésbé hajlamosak lenevelni a gyermeküket az erőszakos viselkedésről.
Problémás anya problémás gyermeke
Növelheti a kicsik agresszióját az is, ha a szülők keveset keresnek és a családi életük nem harmonikus, de az is, ha az édesanyjuk túl fiatalon szült, és maga is problémás gyerek volt.
Más szakértők azonban úgy vélik, hogy Richard Tremblay túlságosan leegyszerűsíti a problémát. Donald Christie, a Strathclyde-i Egyetem professzora szerint nincs elég bizonyíték, amely alátámasztaná a kollégája feltételezését.
A tudósok már régóta vitatkoznak arról, mi okozza a kisgyermekek agresszióját. Korábbi kutatásokból kiderült, hogy a szerotonin és a monoamin-axidáz A alacsony szintje az agyban összekapcsolható az erőszakos viselkedéssel az embereknél és az állatoknál is. Ezeknek az anyagoknak a szintjét a gének határozzák meg.
Nevelés ellensúlyozza a "rossz" géneket
Ugyanakkor egyre több kutatás eredménye mutatja azt, hogy az erőszakra hajlamosító gének öröklése önmagában nem vezet ahhoz, hogy valaki agresszív legyen - vagyis a megfelelő nevelés ellensúlyozhatja a hatást.
Egy 2004-es amerikai kutatásból például kiderült, hogy az alacsony monoamin-axidáz A-szinttel született kismajmok normális felnőttek lettek, ha jó anyjuk volt - viszont kimondottan agresszívvá váltak, ha testvéreikkel magukra hagyták őket.
Két évvel korábban pedig azt állapították meg londoni kutatók, akik 400, alacsony monoamin-axidáz A-szinttel született fiút vizsgáltak, hogy a gyerekek közül csak azok lettek antiszociálisak, akiket kiskorukban bántalmaztak.