A veterán brit színész a Reuters hírügynökségnek elmondta: még mindig dolgozik, és nagyon valószínű, hogy felkérik Gandalf szerepére A hobbit filmes változatának elkészítésében. Ez a könyv J. R. R. Tolkien elsőként kiadott regénye, A Gyűrűk Ura előzménykötete.
A több mint háromszáz oldalas regény a hobbitok népébe tartozó Zsákos Bilbó kalandjait meséli el, köztük a természetfeletti erővel rendelkező gyűrű megtalálását, amely a trilógia első részében kerül unokaöccséhez, Zsákos Frodóhoz.
A közelmúltban derült ki, hogy nem A Gyűrűk Ura három részének rendezője, Peter Jackson lesz az új film direktora, a New Line stúdióval az első film bevételeiről folytatott vitája miatt.
Sir Ian McKellen beszámolt arról, hogy amikor ez kiderült, Peter Jackson küldött neki egy e-mailt, amelyben a rendező azt írta: "Az, hogy én nem nem veszek részt a film elkészítésében, nem jelenti azt, hogy neked is ugyanígy kellene tenned".
Az Oscar-díjra jelölt színész a szereppel kapcsolatban úgy fogalmazott: "Nagyon csalódott lennék, ha nem az eredeti Gandalfot választanák a szerepre".
Egyelőre nem világos, ki lesz a film rendezője, és az sem, mikor kezdődik a forgatás. Sir Ian McKellen jelenleg Los Angelesben játszik, ahol a Királyi Shakespeare Társulat előadásában alakítja a Lear király címszerepét.