A belügyminiszter és a rendőrfőnökök azt szeretnék, ha a rendőröknek jogában állna, hogy letartóztassák, vagy megbüntessék azokat, akik kiszolgálják az ittas vendégeket. Ezt ugyanis törvény tiltja Nagy-Britanniában is, ám a jogszabályt az illetékesek szerint a legtöbb szórakozóhelyen figyelmen kívül hagyják.
A rendőrség azért szeretne szigorítani, mert egyre több az alkoholos állapotban elkövetett bűncselekmény, és mind több fiatalkorút szállítanak kórházba alkoholmérgezéssel. A szigorúbb fellépésről egyelőre még csak egyeztet a belügyminisztérium és a rendőrség, de a tárca eltökéltnek tűnik.
A másik oldal viszont már előre aggódik. A sörözőket és pubokat tömörítő szervezet képviselője attól tart, hogy a rendőrökre túl nagy nyomás nehezedik majd. "Egész napokat eltölthetnek majd a rendőrök a kocsmában - de senkit nem fognak letartóztatni" - áll a közleményben.
Kormányzati statisztikák szerint tavaly 64 ezerrel 1087000-re nőtt az alkohol állapotban elkövetett erőszakcselekmények száma. Egészségügyi forrásokból pedig az derült ki, hogy rekordszámú - 2239 - 14 évnél fiatalabb brit került tavaly kórházba alkoholmérgezés miatt - vagyis naponta hat gyerek!
A 14-18 év közöttiek közül is több százat kellett orvosi ellátásban részesíteni alkoholproblémák miatt. Az elmúlt három évben két olyan 14 évesnél fiatalabb gyerek is kórházba került, akinél májzsugorodást állapítottak meg.