A legnagyobb internetes kereső Madeleine McCann nevére majdnem 3 millió találatot ad ki, ezek közül 10 ezer magyar publikáció. Az elmúlt harminc napban csak a magyar nyelvű portálok 117 cikket közöltek az esetről.
György Péter az InfoRádiónak elmondta: számtalan eset van, amelyből lehetne ilyen fajta tömeghisztéria, a legtöbbet mégsem kapja fel a sajtó.
Ez az, amit a média általi egyenlőtlenségnek szoktunk hívni, az amerikaiak és az európaiak élete a médiában többet ér, ami nem kevés embert aláz meg - tette hozzá az esztéta.
Akikért nem szól a harang
György Péter szerint akkor lesz egy ilyen típusú történetből sztori, amikor a médiagépezet az olvasottság, hallgatottság, nézettség révén hasznot remél.
Elég ha csak arra gondolunk, hányan tűnnek el, halnak meg a VIII. kerületben, akikért nem szól a harang - jegyezte meg a szakember.
Az esztéta úgy véli: a magyar sajtó semmilyen mértéket nem tart ilyen ügyekben, pedig finom iróniával érzékeltetni lehetne a Magyarország és Portugália közötti távolságot, nem kéne úgy bánni ezzel a történettel, mint ami a szomszédunkban esett meg.
A távolságot akkor szokták eltüntetni, amikor valami jól sikerült giccset remélnek az egésztől - fűzte hozzá György Péter.
1200 eltűnt gyerek Magyarországon
Magyarországon jelenleg 1200 eltűnt gyermeket tartanak számon; Madeleine McCann ügye talán rájuk is irányíthat egy kis figyelmet - mondta az InfoRádiónak a Magyar Televízió és a Duna Televízó Csellengők című műsorának szerkesztője.
Incze Zsuzsa úgy látja, hogy a bulvármédia segíthet is, de gyakran csak sztorit akar, és közben a legkevésbé sem foglalkozik például az eltűntek családjával.
Hanganyag: Herczeg Zsolt