A londoni Trafalgar téren már megint valami furcsaságot húztak fel - a járókelők az úgynevezett Lomo-fallal szembesülhetnek. Kicsit közelebbről szemlélve kiderül, hogy a fal különböző fotókból készült kollázs.
A brit főváros a helyszíne ugyanis az egyhetes nemzetközi lomográfus-kongresszusnak, azaz annak a tömegmozgalomnak, amely a digitális korszakban is filmmel működő, nem túl éles képeket produkáló Lomó-fényképezőgép már-már vallásos imádatára épül.
Kinek kell egy ronda filmkamera?
Első ránézésre nehéz megérteni, hogy a csendes kimúlás helyett miért lett sikkes tárgy és egy életforma része a Szentpéterváron gyártott és nem túl kifinomult tervezéséről ismert orosz fényképezőgép. Sőt, miért lett belőle milliós közösséget formáló sikeres üzleti vállalkozás?
A Lomót osztrák kísérletező fotósok kapták fel, akik az akkor még csak helyi apparátcsik Vlagyimir Putyinnál kilincseltek Szentpétervárott, hogy a helyi illetőségű vállalat kapjon adókedvezényt. A válasz igen volt, azóta pedig világszerte elterjedt a kamera, amelyek mottója: ne gondolkozz, fényképezz!
A nyugatiak és a net keltették életre
Két egymásnak látszólag ellentmondó dolog, a primitív tervezés, és a felhasználóra épülő internet megjelenése volt a siker titka.
A lomográfusok ugyanis napi 6 és 10 ezer közötti fényképet töltenek fel közösségi oldalaikra, és félmillióan olvassák az ausztriai Lomográfus Társaság hírlevelét.
Muszáj vele emberek közé menni
A fényképező közösségi ereje abban rejlik, hogy mivel nem lehet rajta állítani az élességet, sőt, igazából semmit sem, a felhasználónak a kiszemelt téma közvetlen közelébe kell férkőznie. Ez pedig azt jelenti, hogy a Lomó leginkább emberek fényképezésére, hangulat megragadására jó - és ez szinte rákényszeríti a másokkal való kommunikációra a fényképészt.
A lomográfusok 1994-es kiállítása után valósággal lecsapott rájuk a média és a reklám világa. Ezek után sikerült üzletet kötni a szentpétervári gyárral, mostanra pedig már Kínában gyártják a Lomo többféle variációját, és az eredeti ár tízszereséért tudják eladni őket. Így lett egy félig komolytalan ötletből jelentős üzleti vállalkozás és nemzetközi internetes közösség.