A kvízműsorok olyannyira a brit kultúra részei, hogy az Independent című mértékadó napilap internetes kiadása is foglalkozott azzal a kérdéssel, vajon bulvárosodott-e a Mastermind, és könnyebbek lettek-e a kérdések.
A műsort 35 éve készíti a brit közszolgálati televízió. Azóta törekedtek arra, hogy a kérdések valamilyen történelmi személyiségre vagy az európai uralkodóházak felmenőire irányuljanak.
Ezért is lepte meg a nézőket, hogy az egyik versenyzőnek nemrég Jennifer Anistonnal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolnia. Az angol nézők többsége az amerikai színésznőt leginkább a Jóbarátok című sorozatból ismeri, amelyben a butuska Rachel szerepét alakította.
A műsort a kilencvenes évek végétől hat éven át nem tűzték műsorra, 2003-ban azonban ismét képernyőre került. Akkor már érezhető volt a műsor bulvárosodása, a kérdések témái közé ugyanis már a futballcsapatok és a Simpson-család is bekerült.
A műsor producerei tagadják, hogy a populárisabb témák felé kacsintgatnának. Mint mondták az elmúlt időszakban szóba került Kepler vagy Wellington hercege is a műsorban, de téma volt Dante Isteni színjátéka is. A kérdések tehát nem lettek könnyebbek.