A csúcs meghódítása után az Erőss Zsolt, Sterczer Hilda, Csollány Katalin, Ugyan Anita négyes már visszafelé tart a csúcsról.
A csúcstámadást heten indították meg helyi idő szerint szombatra virradó éjjel, de Vörös László és Csíkos József 7.800 méternél visszafordult, Juhász Bálint pedig 7.800 méter és a csúcs között állt meg.
A magyar expedíció két csúcs meghódítására vállalkozott. A 8.068 méter magas Hidden Peakre (más néven Gasherbrum I.) július 21-én Mécs László, július 29-én pedig további hat alpinista jutott fel, most pedig a Broad Peaket mászták meg.
A K2 nem jött össze
A másik nyolcezres eredetileg nem a Broad Peak lett volna, hanem a "hegyek hegye", a szomszédos K2, azonban a "gyilkosnak" is nevezett, 8.611 méter magas csúcs körüli időjárás nem adott lehetőséget a magyaroknak.
A gondot az jelentette, hogy a K2-n egy, az alaptáborból indított csúcstámadáshoz legalább négy-öt napra van szükség, most azonban a magyaroknak csak legfeljebb három napjuk lett volna.
Mások - szlovákok, két német, egy lengyel, két amerikai és több osztrák mászó - megpróbálták a csúcs elérését, de kiderült, hogy a visszavonuló magyaroknak volt igazuk.
A Baszk úton próbálkozó német, lengyel, szlovák és amerikai mászók, valamint az Abruzzi-úton felfelé haladó osztrák csapat is visszafordult.
A leküzdhetetlennek tartott Nyugati falon dolgozó hatalmas orosz expedícióról nincs friss hír. Korábban az oroszok kijelentették: addig nem vonulnak le, amíg meg nem mászták a K2-t a Nyugati falon.
A magyar expedíció augusztus 15-én kezdi meg a levonulást, a pakisztáni fővárosból, Iszlamabadból augusztus 27-én repülnek haza.