A washingtoni Howard Egyetem kutatói hat éven keresztül követték figyelemmel 59 ezer afroamerikai asszony sorsát követték figyelemmel kutatásuk során. Megállapították, hogy magasabb a mellrákban megbetegedettek aránya azok között, akik több rasszista megkülönböztetést szenvedtek el.
A két dolog közötti összefüggés erősebb az ötven évesnél fiatalabbak körében. Az eredmény a kutatók szerint különösen azért érdekes, mert a fiatalabb korosztályban magasabb a mellrákosok aránya a fekete, mint a fehér nők körében.
"Nincs kizárva, hogy ennek oka a rasszista diszkrimináció" - vonta le a következtetést a kutatás vezetője, Teletia R. Taylor.
Azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a rasszista diszkrimináció okozhatja az egészségi állapot romlását. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az igazságtalanság krónikus stresszt okozhat, ez pedig rontja az egészségi állapotot.
A kutatás során kiderült, hogy azok körében, akik például arra panaszkodtak, hogy a munkavállalás során éri őket hátrányos megkülönböztetés, 32 százalékkal magasabb az átlagosnál a mellrákosok aránya.
Azok körében viszont, akiket a munkavállalásnál, a lakásvásárlásnál és a rendőrség részéről is érte hátrányos megkülönböztetés, a betegség kialakulásának a veszélye már 48 százalékkal nő.