Első fokon elvesztette a helyreigazítási pert Kiss Péter

InfoRádió / MTI
2007. július 6. 21:35
Első fokon elvesztette Kiss Péter kancelláriaminiszter az Élet és Irodalom (ÉS) ellen azt a helyreigazítási pert, amelyet azért indított, mert a lap összefüggésbe hozta személyét Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárogtatásával - közölte Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője.

"Kiss Péter kancelláriaminiszter helyreigazításra kérte kötelezni az Élet és Irodalmat, mert álláspontja szerint a nyár elején megjelent Az őszödi Nagy Testvér című riportban a lap összefüggésbe hozta személyét Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárogtatásával, hangsúlyozva azt, hogy érdekében állhatott a beszéd szövegének nyilvánosságra kerülése. A bíróság politikai véleménynek minősítette a cikk kifogásolt gondolatait, ezért a keresetet elutasította" - olvasható a közleményben.

Kárpáti Miklós, a miniszter jogi képviseletét ellátó ügyvéd az MTI-nek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy szóban kihirdetett és első fokú ítéletről van szó. Hozzátette: az előzetes egyeztetések után nagy valószínűséggel fellebbeznek.

Kiss Péter még május végén közölte: visszautasítja az ÉS-ben megjelent írás "csúsztatásait", miszerint köze lenne az őszödi beszéd nyilvánosságra kerüléséhez, és jogi úton vesz elégtételt.

A hetilapban megjelent cikk szerint a tavaly május 26-án elhangzott miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatásához Gyurcsány Ferenc belső, szocialista párti ellenzékének volt köze. A háttérbeszélgetések eredményeként ezt a kört meghatározva négy MSZP-s politikust nevezett meg az írás: Szekeres Imrét, Szili Katalint, Puch Lászlót és Kiss Pétert.