A 84 éves, súlyosan beteg férfi érdekében a Daily Mirror című napilap indított kampányt, és a brit diplomácia végül meghajolt a közvélemény nyomása előtt. A veteránt a londoni repülőtéren a hadsereg magas rangú tisztjei fogadták, és limuzinnal szállították tovább.
Megérkezése után Tul Bahandor Pun elmondta: nagyon örül, hogy Nagy-Britanniába érkezett, és nagyon hálás azoknak, akik segítették ebben.
Soha nem kaptam ennyi tiszteletet, mint az elmúlt két napban, amíg Katmanduból Londonba érkeztem - tette hozzá.
A veteránnak sürgős kezelésre van szüksége, mert szív- és cukorbeteg, és a látásával és hallásával is gondok vannak.
Az egykori gurka népszerűségére jellemző, hogy 24 ezren írták alá a vízumkérelmét támogató petíciót, a Londonba tartó repülőgép kapitánya - aki korábban a Királyi Légierőnél szolgált - is az utastérbe ment, hogy találkozhasson vele, az egyik légiutas-kísérő pedig le is fényképeztette magát vele.
Tul Bahandor Pun nem felejtette el megjegyezni, hogy rengeteg egykori gurka van még Nepálban, akiknek hozzá hasonlóan szükségük lenne annak az országnak a segítségére, amelyet minden erejével szolgáltak.
A veterán második világháborús harcairól ide kattintva olvashat.