A Skipton Building Society jelentése szerint a britek jelentős része nem tudna munkát vállalni, ha a nagyszülők nem segítenének, és nem vigyáznának napközben a gyerekekre.
"Nem meglepő, hogy szükségük van erre a segítségre, a gyermeknevelés költségei ugyanis folyamatosan nőnek" - figyelmeztetett a társaság szóvivője. Jennifer Holloway emlékeztetet arra, hogy az óvodai ellátásért évente közel nyolcezer fontot (2,9 millió forintot) kell fizetni.
Felmérésük szerint a munkaképes korú brit családok 49 százalékának kellene kevesebb pénzből megélni, a nőknek pedig a 21 százaléka nem mehetne vissza dolgozni, ha nem lenne nagymama-nagypapa, aki segít.
Ez az egyik fő oka annak is, hogy minden tizedik brit igyekszik minél közelebb költözni a nagyszülőkhöz.
Az 1140 megkérdezett szülő kétharmada ráadásul kimondottan örül ennek, mert tudja, hogy így a gyermeke szerető környezetben van, 47 százalékuk pedig azért nyugodt, mert a nagyszülőkre mindig lehet számítani.
A megkérdezettek szerint a nagyszülőktől a gyerekek csak jót tanulnak, elsajátítják a hagyományos értékeket és megismerik a család múltját.