Meghalt a koraszülött, mert fordítva nézték a röntgent az orvosok

Infostart
2007. június 27. 21:01
Az orvosok sorozatos baklövései miatt halt meg egy kisbaba Nagy-Britanniában. A gyerek szülei peren kívül megegyeztek a kórházzal a tízezer fontos (3,7 millió forintos) kártérítésben.

Clark Jackson hat hónapra született az egyik manchasteri kórházban; az újszülött mindössze 907 grammal jött a világra.

Katrina Jackson azzal vádolja az orvosokat, hogy 17 órás vajúdása alatt nem ellenőrizték sem az ő, sem a magzat állapotát, és hagyták, hogy egyedül szülje meg a kisfiát.

"Hiába kiabáltam a szülésznőért, nem jött sem ő, sem más, pedig tudták, hogy koraszülésem lesz" - állítja az asszony, aki akkor már öt hete feküdt a kórházban veszélyeztetett terhességével.

Édesanyja szerint Clark normálisan lélegzett és rúgkapált a születése után, de az állapota gyorsan romlani kezdett - az asszony állítása szerint azért, mert a kicsi nem kapott megfelelő gondozást a kórházban; nem volt ugyanis előkészítve a számára az inkubátor. "Csak hat perccel később kegyeskedett megjelenni az újjáélesztő csapat" - tette hozzá.

Az orvosok légmellet állapították meg Clarknál. "Fordítva nézték a röntgenfelvételt, így a gyerek jó tüdejét műtötték meg" - közölte az asszony, aki szerint második röntgent nem is készítettek. A kicsi 11 órával később meghalt.

A kórház elismerte, hogy a tüdőműtétnél hibáztak, de a többi vádat tagadják. Szerintük Clark olyan súlyos állapotban volt, hogy semmiképpen nem élt volna néhány óránál tovább.