Békák segítségével fékeznék meg a járványok terjedését

Infostart
2007. június 23. 08:03
Több ezer békát akarnak Delhibe telepíteni, hogy a segítségükkel fékezzék meg a számos betegséget hordozó szúnyogok szaporodását. Környezetvédők szerint ugyanakkor először a nagyváros folyóit kellene megtisztítani, a kétéltűek ugyanis a szennyezés miatt tűntek el.

Ha a környezetvédelmi tárca elképzelései megvalósulnak, Delhi hamarosan hemzseg majd a békáktól, amelyek megtizedelhetik az egyebek mellett dengue-lázat és maláriát terjesztő szúnyogokat.

Az elmúlt húsz évben szinte az összes béka eltűnt Delhiből a folyóvizek, elsősorban a Jamuna folyó szennyeződése miatt, ráadásul a szúnyoglárvák többi ragadozója, a pókok, halak és madarak állománya is jelentősen megcsappant, így a vérszívók korlátlanul szaporodhatnak.

Tavaly Delhiben 45 százalékkal nőtt a szúnyogpopuláció az egy évvel korábbihoz képest, pedig már 2005-ben is 12 százalékkal volt több vérszívó, mint 2004-ben.

Az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy az idei Dengue-járvány a tavalyinál is sokkal nagyobb lehet. 2006-ban háromezer ember betegedett meg, és legkevesebb hatvanan haltak meg.

A békákon kívül más módszerekkel is kísérleteznek, például olyan kemikáliákkal, amelyek magukhoz vonzzák a szúnyogok nőstényeit, ott rakják le a petéiket, amelyek a vegyszerek hatására nem képesek kikelni.