Tízéves némaságra kényszerítette a mandulaműtét

Infostart
2007. június 14. 08:57
Amikor megtudta, hogy mandulaműtétet kell végrehajtani rajta, Ben Grocock annyira megrémült, hogy többé nem szólalt meg. Három éves volt akkor - és tíz évig hallgatott. Csak az öccsével volt hajlandó beszélni - de vele is csak az első négy évben, és szigorúan négyszemközt.

Egy tűzoltó tanfolyam bírta rá Bent arra, hogy végre megszólaljon. Addig kizárólag írásban, illetve jelekkel kommunikált.

Némi haladást ugyan elértek 2003-ban, amikor egy biciklibaleset ismét nagyon megrémítette a fiút - annyira, hogy véletlenül felkiáltott az édesanyja előtt.

"Ben sajnos mindig rettenetesen félénk volt, de az már egyenesen riasztó volt, hogy nem volt hajlandó beszélni. Először azt hittük, ez a műtéti sokk hatása, de aztán annyira megszokta a némaságot, hogy képtelen volt megszólalni" - mesélte az édesanyja, aki maga is elcsodálkozott, hogy mikor a gyerek elesett a biciklivel, önkéntelenül felkiáltott: "Aú, ez fájt!"

Az áttörés akkor következett be, amikor Bent az általános iskola jelölte a helyi tűzoltóság bizalomépítő tanfolyamára.

A tanfolyamot vezető Tim Cocks elmondta, hogy aggódott egy kicsit Ben miatt. Elmagyarázta neki, hogy ha nem beszél, nem vehet részt a foglalkozásokon.

A gyerek azonban annyira szeretett volna részt venni a tanfolyamon, hogy először csak Cocksszal beszélt, majd a többi résztvevővel is. A záró parádén pedig már kiállt a közönség elé, és elrebegett egy bizonytalan "köszönömöt".

A nagyszülei tíz év után akkor hallották először a hangját. "Csodálatos érzés volt újra hallani őt. Már azt hittük, sose szólal meg, de azóta egyfolytában csacsog. Örökké el tudnám hallgatni" - mondta a nagyapja.