Megrázó vallomás: "Ha elmegyünk vacsorázni, talán még mindig életben van"

Infostart
2007. június 10. 16:13
John Lennon életébe került, hogy látni akarta a kisfiát, ezért hazasietett a stúdióból ahelyett, hogy elment volna egy étterembe vacsorázni - vallotta meg 27 évvel a gyilkosság után özvegye, Yoko Ono.

Az 1980. december 8-ai gyilkosságról még ma is gyakran kérdezik Yoko Onót, aki elmondta: az javasolta John Lennonnak, egyenek valamit, mielőtt hazamennek. Õ azonban még ébren szerette volna látni a kisfiát, Seant, ezért a stúdióból egyenesen hazamentek.

"Az utolsó, amit mondott, az volt, hogy látni szeretném Seant" - emlékezett vissza Yoko Ono, aki elmondta azt is, hogy azon a végzetes éjszakán képtelen volt elmondani a gyermeküknek, mi történt az apjával a Dakota ház előtt.

A most 74 éves művész elmondta azt is, hogy miután kibékültek Johnnal, és teherbe esett, a férfira bízta annak eldöntését, megtartsa-e a gyereket.

"Ez talán furcsán hangzik, de akkor békültünk ki, és nem akartam olyasmire kényszeríteni, amit nem akar... Azt felelte: persze, hogy megtartjuk. Nagyon elkeserítette, hogy egyáltalán felvetettem az abortusz ötletét" - mondta Yoko.