130 kiskorú lánnyal folytatott viszonyt egy AIDS-fertőzött férfi

Infostart
2007. június 10. 22:27
Bírósági ítéletre vár az a férfi, aki tudta magáról, hogy AIDS-es, mégsem védekezett: legalább 130 kiskorú lánnyal folytatott szexuális viszonyt, akik közül legalább kettőt biztosan megfertőzött.

Christer Aggettet a háziúr jelentette fel, miután több fényképet talált a lakásban, amely a svéd férfi és fiatal lányok szeretkezéséről készült, illetve megtalálta a lakója AIDS-gyógyszereit is.

A rendőrség később megtalálta a férfi naplóját is, ebből derült ki, hogy milyen sok lánnyal került intim kapcsolatba.

Az összes érintett lány 1986 és 1990 között született; Christer 2003 és 2006 között került kapcsolatba velük. A férfi pénteken áll bíróság elé, addig őrizetben marad.