Ami mindenkire ráfér: Pihisziget

Infostart
2007. június 2. 09:12
A hétvégén kezdődnek a Gyereksziget programjai a Hajógyári szigeten: fellép mások mellett Halász Judit, Bozsik Yvette társulata és Benkő Nóra.

Hat hétvégén keresztül, június 2-ától július 8-áig várja a szülőket és a gyerekeket a Hajógyári-sziget - mondta el az InfoRádiónak a Gyereksziget projektvezetője.

Vidó Andrea hozzátette: három színpadon színes produkciók, koncertek, előadások, a Gyereksziget területén kézműves programok szórakoztatják majd a kilátogatókat.

A szervezők a legkisebbekre is gondoltak: nekik és a kismamáknak ott lesz a Pihisziget, ahol játszhatnak, de lehetőség nyílik a nyugodt etetésre is - közölte a projektvezető.

Lesz ismét állatsimogató és élménykuckó, ahol a régi korok régi játékaival ismerkedhetnek a gyerekek.

Újdonság, hogy a Hulladék Munkaszövetség programjának keretén belül a kicsit különböző, természetesen megtisztított hulladékokból készíthetnek különböző használati és dísztárgyakat - mondta Vidó Andrea.

Ezen a hétvégén, szombaton Bozsik Yvette társulata is fellép a Gyerekszigeten: Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvolájának feldolgozását, a Varázscirkusz etűdök című táncjátékot mutatják be, és énekel majd Halász Judit is.

Vasárnap 11 órától a Mary Poppins című mesemusicalt adják elő a gyerekek, délután kettőtől a Róka Móka színház mesejátékát nézhetik meg az érdeklődők, 16 órától pedig Benkő Nóra mutatkozik be Te vagy az ünnep című előadásával - fűzte hozzá a Gyereksziget projektvezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást