Már egy óra napozás is veszélyes lehet

Infostart
2007. május 31. 19:30
A leégéstől félők számára különösen hasznos lehet a Magyar Vöröskereszt által elindított honlap, amelyen egy térkép bemutatja, hogy hol, milyen erős az UV-sugárzás.

A napozás veszélyeire figyelmeztet a Magyar Vöröskereszt nemrég indított kampányában. Morzsányi Éva, a szervezet főigazgatója elmondta: a kampány keretében egy honlapot is indítottak, ahol a többi között naprakész UV-sugárzási adatokat is megismerhetnek az érdeklődők.

A honlap a www.napsugarzas.hu címen élhető el.

A térképről kiderül, hogy a Velencei-tó vagy a Balaton környékén az egyik legerősebb a sugárzás. A szakember szerint napközben ezeken a helyeken egy órát sem lenne szabad a napon tartózkodni, de mivel tudja, hogy a nyaralók ezt nemigen tudják betartani, ezért azt ajánlja nekik, hogy használjanak napvédő krémeket.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes inkább több napon át, egyszerre rövid ideig napozni.

A Magyar Vöröskereszt a Balaton strandjain elsősegélynyújtó szolgálatot is működtet, ahol mindenki hasznos tanácsokat kaphat a napozásról.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást