"Letántorgok a cuccal, aztán annyi" - vége az expedíciónak

Infostart
2007. május 22. 10:24
Nem sikerült az újabb csúcskísérlet a magyar Mount Everest expedíció második tagjának sem. A hegymászók elindultak lefelé.

Várkonyi László magyar idő szerint hajnalban műholdas telefonon beszélt Hajnal Ágnessel, az expedíció sajtófőnökével, és elmondta: az erős szél miatt lefelé, az alaptáborba indul.

A hegymászó hozzátette: éjjel két, egyaránt oxigénpalackokkal felszerelt csapat indult fel a hegyre, a kisebb azóta már visszafordult, még a gerinc előtt, szintén az erős szél miatt.

Várkonyi László közölte: indulás előtt selejtez, hogy mit vigyen magával, egyébként a teherhordók mindent levisznek, "egy kis konzerv meg gáz fejében".

A nap történései nem lesznek valami világrengetők, letántorgok a cuccal, aztán annyi - fűzte hozzá.

Lehet, hogy egy kicsit elkentnek tűnök, de abszolút alkalmas vagyok mindenre. Teljesen jól vagyok, de ennél több időt itt fönn tölteni józan ésszel nem lehet - jellemezte saját állapotát a hegymászó.

Hétfőn indulhatnak

Hajnal Ágnes a távirati irodának elmondta: a két hegymászó elindult lefelé. Teherhordókat keresnek, akik a nepáli fővárosba, Katmanduba szállítják holmijukat. A két magyar a tervek szerint jövő hétfőn utazik vissza Magyarországra.

Az expedíció sajtófőnöke korábban arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy Klein Dávid gyomorproblémák miatt feladta a küzdelmet.

Klein Dávid és Várkonyi László oxigénpalack használata és magashegyi teherhordók segítsége nélkül akart feljutni a 8850 méteres csúcsra.