Rossz féltekén keresi a szerelmet az eltévedt madár

Infostart
2007. május 10. 13:23
Negyven éve nem talál haza Albert, a dolmányos albatrosz: a madár természetes szaporodóhelyétől csaknem 13 ezer kilométerre próbál párt találni magának.

Albert, aki nevét az őt megfigyelő madárbarátoktól kapta, Sula Sgeir szigetén bukkan fel immár három egymást követő éve. Az ornitológusok szerint valószínű, hogy ez ugyanaz a madár, amelyet először 1967-ben regisztráltak Nagy-Britanniában.

A dolmányos albatrosz évtizedek óta visszatér a Külső-Hebridák környékére, holott valójában több mint 12.800 kilométerrel délnyugatabbra, Argentína déli részén és a Falkland-szigeteknél kéne párt keresnie.

Negyven éve keresi a párját

Albert - akit valószínűleg egy vihar sodorta az északi féltekére még az 1960-as években - hiába röpköd a skót partoknál, mindeddig eredmény nélkül udvarolt az ott honos szuláknak.

1967-es feltűnése után '68-ban és '69-ben is látták, de megjelent három évvel később is: akkor a Shetland-szigeteki szuláknál próbálkozott. Azóta többször is megfigyelték a magányos madarat.

A Külső-Hebridáktól északra fekvő Sula Sgeiren 2005-ben látták először, de mivel a sziget teljesen lakatlan, ezért lehetséges, hogy az albatrosz már korábban is ott élt.

Fajtársai pusztulnak

Az elmúlt évtizedben Skócia, Anglia, Írország és Wales partjainál figyeltek meg dolmányos albatroszt, de sosem egy időben, az ornitológusok éppen ezért azt gondolják, hogy ugyanazt a madarat látták mindenhol.

A szakértők szerint Albert tehát negyven esztendeje egyedül vándorol az északi féltekén, míg fajtársai délen egyre pusztulnak a halászat kiterjesztése miatt. A dolmányos albatroszok populációjának nagysága olyan gyorsan csökken, hogy veszélyeztetetté nyilvánították a fajt.