Papagáj tanítja beszélni a fogyatékos kisfiút

Infostart
2007. április 20. 07:21
Egy papagájtól tanulta meg kimondani az első szavakat egy autista kisfiú Nagy-Britanniában - írta a The Sun című bulvárlap.

A négyéves Dylan Hargreaves tanulási nehézségekkel küszködik, és korábban egyetlen szót sem mondott ki.

A kisfiú mára már eltanult néhány szót Barney-tól, az arapapagájtól, így már ki tudja mondani azt például, hogy apa, anya és szia.

A szakértők szerint a fiú nemsokára (angolul) két szótagú szavakat is kimondhat a közeljövőben.

Barney érkezése után néhány hónappal Dylan beszélni kezdett. A papagáj megváltoztatta az életünket - mondta a fiú édesanyja.

Michelle hozzátette: fia azért tanulhatta el a szavakat a madártól, mert az lassabban "mondta" ki azokat, mint az emberek.

A kisfiú édesanyja úgy gondolja, hogy Dylan első két szótagú szava a papagáj neve lesz, mert nagyon szereti a madarat.

Dr. Hazel Roddham, a lancashire-i egyetemről azt mondta, hogy a gyerekek könnyebben sajátítanak el dolgokat, ha élvezik a tanulást.

A papagáj valószínűleg felkeltette a kisfiú érdeklődését - tette hozzá a szakértő.