A férfiak naponta negyedórát bámulják a nőket

Infostart
2006. október 28. 09:38
A férfiak fél évet töltenek el az életükből azzal, hogy a nőkön legeltetik a szemüket - állapította meg egy brit tanulmány.

A felmérés szerint egy átlagos férfi naponta nyolcszor tart szemlét a szebbik nem képviselői felett, egy-egy alkalommal akár két percig is.

A nők szintén szemügyre veszik a választékot, de jóval diszkrétebben, és egy nap csak másfél percet szánnak erre.

A férfiak pillantása először a mellekre esik, utána a feneket és a lábakat nézik meg, míg a nők először a férfiak szemét vizslatják, utána a feneket.

A legtöbb nő hízelgőnek tartja a kíváncsi férfi tekinteteket, egyharmadukat azonban kifejezetten zavarja. Az erősebbik nem képviselőinek csak 9 százaléka nem szereti, ha egy nő megnézi magának, több mint a felének viszont tetszik a dolog, már ha észreveszi.

Az internetes felmérésben válaszolók mintegy harmada került már összetűzésbe a párjával amiatt, mert egy másik nőt vagy férfit vizslatott.