A nő, aki minden tüsszentéstől lebénul

Infostart
2006. június 13. 11:16
Egy vele született ritka betegség miatt Julie Burrell teste minden tüsszentéstől, köhögéstől, kiabálástól, vagy hirtelen fejmozdulattól percekre lebénul. A betegség először 7 éve jelentkezett. Az asszony azóta két agyműtéten esett át.

Az orvosok először mentális problémákra gyanakodtak, később azonban sikerült azonosítaniuk az Arnold-Chiari szindrómát, amelyben a kisagy egyes részei megnövekednek, és elzárják az agyvíz kiáramlásának útját ott, ahol a gerincvelő kilép a koponyából. A betegségben szenvedők panaszait a koponyában kialakuló nagyobb nyomás okozza.

Az ideiglenes bénulással hatalmas fájdalom is jár, és elkerülhetetlen, hogy legalább naponta egyszer ne következzen be - mondta Julie Burrell, aki így képtelen gondoskodni családjáról és gyerekeiről.

Az asszonyon már két operációt hajtottak végre, és az orvosok szerint egy újabb agyműtétre volna szükség, amelynek során azonban csak 50 százaléka lenne a túlélésre.