Gasztroland a Duna-kanyarban

InfoRádió / MTI
2006. február 14. 16:19
Háromszáz hektáron Gasztroland építését tervezik Szob közelében. A helyi önkormányzat már kijelölte a területet. A 200 millió forintba kerülő előtanulmány kidolgozását olasz befektetők finanszírozzák.

A vállalkozásra alakult programiroda vezetője elmondta: olyan nemzetközi skanzent szeretnének létrehozni szlovák partnerükkel közösen, amely egy-egy ország jellemző étkeit kínálja, eredeti kulturális környezetben, a folklór elemeivel megteremtve az adott nemzethez köthető hangulatot, látványt.

Gruber István hozzátette: az ötlet megvalósításához az Európai Unió is kész milliárdos keretösszeget biztosítani. A beruházás több ütemben, 2014-ig 450-500 milliárd forintba kerülne.