Három bűncselekménnyel gyanúsították meg Biró Ferenc Pált, annak az Integritás Hatóságnak az elnökét:
- hivatali visszaélés
- közokirat-hamisítás
- hűtlen kezelés
– írja összeállításában a Blikk. A vádemelés után Biró Ferenc Pál hamarosan a bíróságon adhat számot tetteiről.
Ami a vád részleteit illeti, Biró Ferenc Pál többek között úgy foglalkoztathatta családtagját, hogy az végzettség és munkavégzés nélkül bruttó kétmilliós fizetést kapott. Ezen kívül, mint az ügyészség állítja, sajátja mellett egy másik felső kategóriás hivatali autót is béreltetett, amelyet aztán felesége használt, ezzel 14 millió forintos kárt okozhatott a hatóságnak. Hűtlen kezelést pedig tanácsadói szerződések formájában is elkövethetett. Biró Ferenc Pálnak társa is lehetett a cselekmények elkövetésében.
A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást befejezte, az ügyiratokat az érintettek részére megküldte, a vádemelésre ezt követően kerülhet sor – tudta meg a lap a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől.
A hűtlen kezelés által érintett vagyon mennyisége csaknem 100 millió forintra rúghat.
Biró Ferenc Pál írásban reagált a lap megkeresésére: azt közölte, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el, a nyomozó hatóságokkal együttműködik, korábbi nyilatkozatait fenntartja, vagyis a hűtlen kezeléssel és a hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanút alaptalannak tartja, ellene panasszal élt.
A hatóság fő feladata követni az EU-s pénzek útját független, autonóm államigazgatási szervként, vizsgálni a közbeszerzéseket, ellenőrizni a vagyonnyilatkozatokat, és fellépni az uniós pénzügyi érdekek védelmében.