Ahogy arról az Infostart is beszámolt, két tinédzser a múlt héten egy ötéves gyermekkel együtt lopott el egy Audit Szombathelyen. A két fiatal kocsikázni akart az ellopott járművel, de a benzin nem lett volna elég, ezért tankoltak, majd Kőszeg irányába elhagyták a várost. A nyomozók a kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetők útvonalát, és az eltulajdonított gépkocsit Lukácsházán, egy parkolóban találták meg, megrongált állapotban. A két 16 éves elkövető ellen büntetőeljárás indult.
Új fejlemény a két fiúval kapcsolatban, hogy a rendőrség tájékoztatása szerint számos más bűncselekményt is elkövettek korábban. Január 5-én Ikervárról vittek el egy nyitva hagyott autót, melyben az indítókulcs is benne volt. A két fiatal azonban balesetet szenvedett az ellopott kocsival Szombathelyen. Kőszegről január 11-én lovasítottak meg egy autót, melyről a rendszámot is levették.
Egyikük, az ikervári fiatal mindezeken túl még számos elektromos roller-, autó- és kerékpárlopással is gyanúsítható, amiket Vas vármegyében, elsősorban a megyeszékhelyen követett el társaival.
A két fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki a szombathelyi nyomozók, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezték a letartóztatásukat is. Az ikervári fiatallal szemben 19 rendbeli lopás bűntette, ötrendbeli lopás vétsége, háromrendbeli jármű önkényes elvétele és kiskorú veszélyeztetése bűntette, míg a sárvári kamasz ellen háromrendbeli jármű önkényes elvétele és kiskorú veszélyeztetése miatt folyik eljárás.