Nyitókép: Getty Images/Daniel Tamas Mehes

Jogsi nélkül, eltiltva gázolt iskola előtti zebrán egy kislányt Gyömrőn

Infostart
2026. január 15. 17:26
Az alsós diák könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, a rendőrség közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást.

Elgázoltak egy kisgyermeket tegnap délután Gyömrőn, a Nefelejcs utcában, az Erzsébet Iskolánál lévő zebrán – írja a település önkormányzatának közlése alapján a 24.hu.

A településvezetés közölte, a gépjármű vezetője feltehetően túl gyorsan hajtott, és nem tudott időben fékezni, így autójával elsodorta az úttesten épp átkelő alsós diákot.

Az önkormányzat szerint a sofőr jogosítvány nélkül vezetett, eltiltás hatálya alatt állt, ennek ellenére közlekedett a személygépkocsival. A kisgyermeket kórházba vitték, a sérülései szerencsére nem súlyosak.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lap megkeresésére közölte: egy kilencéves kislányt sodort el egy autó, és a gyermeket könnyű sérüléssel vitték kórházba. A rendőrség közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást az ügyben.

A településvezetés posztja szerint az érintett utcaszakasz nem volt havas vagy fagyott, a baleset a nem megfelelő sebesség miatt következett be. Kiemelték, hogy a téli időjárás jelentősen befolyásolhatja például a féktávolságot, ezért arra kérik az autósokat, hogy a megszokottnál is sokkal körültekintőbben közlekedjen, és az iskolák, óvodák környékén mindig csökkentsék a sebességet.