Egy osztrák agysebészt azzal vádolnak, hogy megengedte a 12 éves lányának, hogy a páciense koponyájába fúrjon egy sürgősségi agyműtét közben - írja az NLC a People-re hívatkozva. Az eset tavaly januárban történt egy grazi kórházban, de csak most került a bíróság elé az ügy, egy mezőgazdasági munkás fejére esett faág, ezért került sor a beavatkozásra; nyomásmérő szondát kellett a koponyába helyezni, ehhez kellett fúrni.
A lány egyedül és segítség nélkül fúrt lyukat a koponyán úgy, hogy bent sem lehetett volna a műtőben, előzetesen elmagyarázta neki az orvos a fúrógép működését, majd kiment telefonálni, miközben lánya fúrt.
A sebésznő azzal védekezett, hogy anyaként büszke volt a lányára, hogy milyen ügyes, illetve ragaszkodott hozzá, hogy csak fogta a fúrót, a mozdulatot egy "junior sebész" végezte a fúráskor, az operáció pedig sikeres volt, a beteg jól van.
A sebésznő egy év börtönt és pénzbírságot kaphat.
A két, műtőben lévő sebészt elbocsátották a kórházból.
A tárgyalás december 10-én folytatódik.