Nyitókép: AlexGreen42/Getty Images

Hamis luxuscikkek arzenálja a reptéren

Infostart / MTI
2025. július 24. 11:13
Több mint 80 millió forint értékű hamis luxuscikkeket találtak a pénzügyőrök egy Hollandiában feladott küldeményben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező áruk között.

A hatóság tájékoztatása szerint a NAV Repülőtéri Igazgatóságának munkatársai több tízezer csomagból választották ki ellenőrzésre azt, amely különböző luxusmárkájú cipőket és karórákat tartalmazott. A védjegyeket azonban gyanúsnak találták, feltételezve, hogy a termékekkel szellemi tulajdonjogokat sértenek.

A pénzügyőrök, miután az igazukról meggyőződtek, zár alá vették a 81 millió forintot meghaladó értékű hamis árukat, illetve büntetőeljárást indítottak a NAV nyomozó hatóságánál.

A közleményben kitértek arra, hogy az elektronikus kereskedelem térhódítása egyre jelentősebb, amellyel egyenes arányban nő a hamis termékek forgalomba kerülésének veszélye is. A NAV kiemelt figyelmet fordít az interneten rendelt külföldi áruk ellenőrzésére, a jogsértő cselekmények megakadályozására és felderítésére, mindemellett óvatosságra inti a vásárlókat is a webes rendeléseknél.