Nyitókép: Police.hu

Részegen rendőrautóba rohant, és ez még nem minden – képek

Infostart
2024. december 8. 07:44
Értelmes magyarázatot nem tudott adni.

A szentendrei járőrök Pócsmegyer egyik utcájában intézkedtek a napokban. Az igazoltatás befejezése után beültek a szolgálati autóba, de elindulni már nem volt idejük, mert egy személykocsi hátulról nekik hajtott. Az ütközésben a járőrök könnyű sérülést szenvedtek – olvasható a Police.hu-n.

Hamar kiderült, hogy S. László nem csak erősen ittas állapotban volt, de úgy ült a volán mögé, hogy a bíróság eltiltotta a járművezetéstől.

Police.hu

Előállították a Szentendrei Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekmények elkövetését elismerte, az ittas vezetésre értelmes magyarázatot nem tudott adni. Kár is lett volna próbálkoznia – jegyzik meg a rendőrség hivatalos oldalán.

Annak viszont teljes mértékben tudatában volt, hogy a bírósági döntés értelmében 2025 nyaráig nem vezethetne. Mivel elmondása szerint a szigeten nem tud másként közlekedni, ezért jogsi nélkül is rendszeresen autóba ült.

A férfi ellen az eljárást szakértők bevonásával folytatja.