Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Bíróság elé állították a felelőtlen anyát

Infostart
2024. július 4. 12:35
Vádat emeltek egy anya ellen, akinek gondatlansága miatt gyermeke komoly égi sérüléseket szenvedett és életveszélyes állapotba került tavaly februárban - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség.

A vádirati szerint a 26 éves anya négy kiskorú gyermekről gondoskodott az élettársával közös lakásban, ahol szegényes körülmények között éltek. Az ingatlan fűtését két fatüzelésű vaskályha biztosította. Az egyik tavaly februárban meghibásodott, így a megrakott kályhából kicsaphattak a lángok.

A folyamatosan fennálló veszélyhelyzettel az anya is tisztában volt, de nem fordított rá kellő figyelmet, változatlanul fűtötte a kályhát, és attól nem tartotta távol a gyermekeit.

Mint írták, így történhetett meg, hogy tavaly február 12-én este - míg a nő a mosdóban volt - hároméves kislánya testének több mint egyharmada megégett, életveszélyes állapotba került. Felgyógyulása hosszú időt vett igénybe, a sérülés nyomait egy életen át kell viselnie.

A Heves Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja az anyát - olvasható a közleményben.