Nyitókép: CatEyePerspective/Getty Images

Elfogták a balatoni strandok rémét

Infostart
2024. július 3. 05:15
Pár napon belül kétszer is fennakadt a rendőrség hálóján egy nő, aki sorozatban lopkodta a táskákat a strandolóktól.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányságon egy nő tett bejelentést, hogy 2024. június 28-án délután a helyi strandról ellopták a táskáját - írja közleményében a rendőrség. Aztán a kora esti órákban egy másik sértett is jelentkezett, akitől szintén a strandon vitték el az értékeit.

A nyomozók Alsóörsön, a vasútállomáson igazoltatták azt a nőt, akit néhány nappal korábban a balatonalmádi rendőrök fogtak el, és indítottak ellene nyomozást hasonló cselekmények miatt. Azokért a bűncselekményekért akkor bűnügyi felügyeletet kapott a 22 éves vértesszőlősi lakos, amit megszegett.

Az intézkedéskor a nő megpróbálta a mellette lévő szemetesbe dobni a lopott telefont, de a rendőrök észrevették azt. Ezek után a tettes már azt is megmutatta, hogy a táskát hova dobta, amit előzőleg a strandról elhozott.

A nyomozók a nőt ezúttal ötrendbeli lopás miatt kihallgatták, és őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a letartóztatását.