Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Drogdíler-párost fogtak Hódmezővásárhely közelében

Infostart
2024. május 3. 14:02
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.

A megalapozott gyanú szerint egy 32 éves férfi és egy 35 éves nő 2024. március 12-től haszonszerzés céljából kábítószerrel, valamint új pszichoaktív anyaggal kereskedett.

A páros május 2-án Hódmezővásárhely felé tartott, amikor a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai elfogták őket. Rajtuk kívül a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a gépjármű vezetőjét is, akinél a kábítószer-vizsgálat pozitív eredményt mutatott – írja a police.hu.

A páros ellen kábítószer-kereskedelem bűntette, a fogyasztó ellen pedig kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozók őrizetbe vették a két kereskedőt, és kezdeményezték a letartóztatásukat.