Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Nem működött a lábbilincses rendszer, ezért szökhetett meg a pedofil futballedző

Infostart
2024. február 23. 14:02
A férfi ellen körözést adtak ki.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, megszökött egy pedofil bűnelkövető a házi őrizetből. Az 54 éves tarpai futballedző ellen, akit kiskorúak ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolnak, a rendőrség körözést adott ki.

A férfi majdnem egy éven át, 2022. december 6-tól 2023. november 7-ig letartóztatásban volt, majd akkor a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét azzal, hogy a számára kijelölt ingatlant nem hagyhatja el. Ezt a gyanúsított nem tartotta be, mert 2023. november 19-én ismeretlen helyre távozott. Jelenleg fogolyszökés miatt is nyomozás folyik ellene. Az ügyészség határozatával távollévő terheltté nyilvánította a gyanúsítottat, az eljárás a távollétében folytatódik majd.

Most a 444.hu kiderítette, hogy azért tudott megszökni a házi őrizetből, mert a lábbilincsek által kibocsátott információkat tároló szerver megtelt, és nem volt, aki karbantartsa, mert az ehhez a rendszerhez kapcsoló szupportszerződés lejárt és még nem újították meg.

Az őrizetesek elvileg nem tudták, hogy a rendszer nem működik, viszont az feltűnhetett nekik, hogy a készülék sokkal lassabban merül le. Ebből pedig következtethettek arra, hogy azért, mert nem küld jeleket a hálózatnak. A bíróságok elvileg tudtak a problémáról, akár onnan is kitudódhatott az információ. Az Országos Rendőr-főkapitányság a portál megkeresésére azt közölte, hogy "az ilyen és ehhez hasonló összetett rendszerek, informatikai hálózatok működése során fordulhatnak és fordulnak is elő üzemzavarok, de azok kezelésére és soron kívüli javítására – szükség esetén pótlására – megfelelő eljárásrendeket dolgoztunk ki.

Az Indexet egy volt BRFK-informatikus arról tájékoztatta, hogy nem a szerver okozta a hibát, hanem fedezethiány miatt 2023 végén és 2024 elején három hónapig az üzemeltető lekapcsolta a rendszert.